A madár

Szelekkel kötekedett, bejárta a magas eget,

Viharral verekedett, élvezte, hogy az élet csak lebegés.

Megunva a fellegeket Földre szállt és itt is rekedt,

Szerette az embereket, és érezte, hogy az élet útkeresés.

Az emberek szárnyatlanok, köztük ő sem szárnyalhatott,

Nem értett egy gondolatot, miért van az, hogy az élet csak rohanás.

Egy napon elege lett, újra vágyta a magas eget,

Egy toronyból nekieredt, de visszahozta a bénító zuhanás.