A Küldetés

A város felett lebegett, majd egy toronyra szállt,

meghajlott háttal, barázdált arccal,

ősz hajú angyal.

Már sejti rég, hogy céltalan,

ami célja még van, reménytelen,

mert az ember ilyen: embertelen...

Mégis, maga sem tudja, hogy mért, eljött valamiért

Mint éles kés, a szenvedés, hosszú ráncokat vés,

arcán a felhő, fájdalom-fákból végtelen erdő.

Bánat és bűn, láthatta: ezeréves társak,

hiába minden,

újjászületnek, feltámadnak.

Mégis, maga sem tudta, hogy mért, eljött valamiért.

Dolgok, 'mit néha senki sem ért, de tesszük valamiért.

Chorus:

Küldetés, könnyeinkből élő ezüst eső,

szavainkból ébredő erő.

Küldetés, sóhajtásunk sodró tavaszi szél,

arra bíztat: aki meg nem áll, mindent elér...

Itt volt egy angyal, már messze jár,

nem történt semmi,

ez volt a dolga, és ő már tudta: ez volt a végső, utolsó útja... a búcsúja

Chorus